http://megtorhetetlen.blogspot.hu
Szerzője: Essie S.
Nem tudom, hogy velem van-e a baj, vagy sem, csak azt, hogy
legjobb barát nélkül az élet egy tátongó üresség. Napközben még, ha nem is
annyira érzed a hiányát, amikor leszáll az éj, minden megváltozik. A
gondolataid csak körülötte forognak, újra és újra lejátszod magad előtt azt a
napot, amelyen a barátságotok zátonyra futott. Eszedbe jut a sok átsírt
éjszaka, mert nem volt kivel megosztanod az örömeidet, vagy éppen bánatodat,
nem volt, aki meghallgasson, nem volt, akiben megbízhatnál. Minden együtt átélt
élmény, amelyek a barátságot csak erősítették. Felmerülnek benned a kérdések: Miért? – csak erre tudsz gondolni. Miért
lett vége, hisz az egész egy apró hülyeségen alapult. És most nem, nem a
legjobb barátnőkről beszélek, hisz annál van egy erősebb kötelék. A fiú-lány
barátság. Egy olyan kötelék, ami sokkal fontosabb, mint egy lánnyal való
kötődés. Minden percben érzed a hiányát, mert nincs, aki észhez térítsen,
beszóljon, aki szekáljon, aki megértene. Két barátnő között noha megvan ez, még
sincs az a kötelék, az a kölcsönös törődés, mint egy fiúval. Hogy én hiszek-e ebben?
Egészen addig a napig hittem, amíg meg nem tudtam egy
titkot, ami mindenki számára látható volt, ám én mégsem tudtam elhinni.
Tizedik év végén kezdődött minden, amikor az első komolyabb barátommal
szakítottam. Így utólag belátva egy seggfej volt, ám én mégis teljesen a
padlóra kerültem. Hetekig csak toporogtam a folyosón, és mérhetetlenül
csalódott voltam, amikor más lánnyal láttam együtt. Szomorú voltam, és kikeltem
önmagamból. Összeroppantam.
Akkor történt meg először, aminek talán a következő évemet
köszönhetem, és amire tisztán emlékszem. Egy folyosói oszlop mögött bújtam meg,
amikor a volt barátomat egy másik lánnyal láttam csókolózni. Sírtam, mert nem
én voltam vele, és sírtam, mert igazán szerettem, míg neki én csak egy játék
voltam. Hátat fordítva, az oszlop mentén csúsztam le a hideg csempepadlóra,
miközben halk zokogásba kezdtem.
- Kérlek, ne
sírj - szólított fel egy hang, amire felnyitottam szemeimet. Észre sem
vettem a másik fiú jelenlétét egészen eddig, de könnytől homályos
látásommal is sikerült kivenni alakját. Harry Styles.
- Menj innen - suttogtam, de szavaim elhaltak, miközben felszipogtam.
- Csak segíteni akarok - motyogta, de én nem tudtam elhinni szavait.
- Persze,
segíteni, hogy még jobban lejárassam magam. Köszönöm, nem kérek belőle -
könnyeim szakadatlanul folytak végig arcomon, majd egészen az államig,
ahol már nyakamat kezdték áztatni a sós cseppek. És ekkor olyan történt,
amit sohasem felejtek el. Kezeivel közelebb nyúlt hozzám, és lágyan
megsimította a karomat.
- Attól
függetlenül, hogy a legjobb barátom, nem tartom helyesnek, amit csinál.
Én sosem tenném ezt egyik lánnyal sem. Kérlek, szedd össze magad. Nem
érdemli meg senki, amit ő tesz. Csak felejtsd el, és lépj túl rajta.
Millió fiút megkaphatsz rajta kívül, hidd el - suttogta, és én őszinte
hangjára felpislogtam rá. Nem értettem, és ő sem szólt semmit, csak
lágyan elmosolyodott, majd felállva otthagyott engem. Ekkor kezdődött el valami.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése